Szenzor és plazma technológia

Esetünkben többféle sugárzás is keletkezik, például elektromágneses, UV, nagyon gyenge röntgen és (esetlegesen) fény is.

Azonban itt egy kiegészítést kell tennünk, ami tudományos fősodorban még nem elfogadott, azonban a mérési anomáliák egy másfajta-nagy áthatoló képességű hullámra, hatásra utalnak.

Ez az, amit sokféleképpen emlegetnek, skalár-hullám, ZPE-mező, Tesla-hullám, hideg-elektromosság, álló hullám, morfogenetikus mező stb.

Nagyon nagy energiasűrűségek esetén konvertálódhat bármilyen tetszőleges “normál” energia-fajtába pl: fény,UV, elektromos, radioaktív, rádióhullám esetleg hang (!) is… – Gyakorlatilag minden anyagon áthatol, és terjedési sebessége is meglehetősen gyors. 

Több eszköz is létezik, amely a legtöbbször jelenlévő ún. transzverzális hullámot skalár vagy longitudinális hullámmá konvertálja. 
Ezek közül az első készülékünkben használt megoldás a plazma.
Más közegek is szóbajöhetnek, például képesek erre különféle összetett rezgő struktúrák (pl.piramis)  persze ez mikro és makro méretekben is értendő, illetve különféle kristályok, és ferromágneses anyagok.  A közös, hogy ezek az anyagok csak a rájuk jellemző frekvencián (frekvenciákon) tudják ezt megtenni.
Tehát adott egy speciális hullámfajta, amely áthatol mindenen, de mégis sejtjeinknek van rá egy “érzékenyített” vevőkészüléke.
(Az hogy hol, az további kutatást érdemel, de valahol a DNS spirál kettős csavarodásában kell a “vevőkészüléket” keresni…)

Az eszközeink további célja:  amennyiben valóban fennáll külső befolyásolás lehetősége, – pl. a napszél és egyéb más elektromágneses sugárzások… – akkor a készülék a környezetében elő tud állítani, egy mesterséges, de a természeteshez még mindig sokkal jobban közelítő hullámalakzatot, felülírva ezáltal a külső befolyásoló jeleket.

A készülék tehát alkalmas sejt-szintű beavatkozásra is, de komplexebb, és megfelelő frekvenciájú jelekkel táplálva, az emberi szervezet nagyobb egységeire is tud hatni.

A jelenlegi készülékben a plazma mint egy skalár-hullám átalakító, és nemlineáris erősítő működik.  (a pontos működés akit érdekel, a legjobban talán az ún. optikai erősítőhöz hasonlít)
http://en.wikipedia.org/wiki/Optical_amplifier

A jeleket a vivőhullám erősségének változtatása, azaz az úgynevezett Amplitúdó-moduláció segítségével visszük rá a plazmára.  A plazma folyamatos fenntartására használható nagyfeszültség, vagy pedig nagyfrekvenciás nagyfeszültségű tér is.  Ez ugyan csak egy kiegészítő berendezés, de ez fogja meghatározni a plazma energiaszintjét, és pl. az átvihető legmagasabb frekvenciát is.

A plazmára nem csak egy frekvenciát hanem többet, illetve komplex jelet (hangjel, képjel(videojel) is rá lehet vinni.  Kérdés hogy a vételi oldal kellően felkészült-e ennek a vételére?

Plazma technológia

Röviden írok arról, hogy  hogyan működik az általunk készített készülék.Célja a technológia…

Charon Stabilizátor

Mi ez? A CharonSteb egy miniatűr plazma generátor. A plazma többek között úgynevezett…

A rezonancia titkai

Az egyik legtitokzatosabb jelenség az univerzumban a rezonancia, a mai fizika sejti a jelentőségét…

Plazmakutatás I.

Röviden írok arról, hogy hogyan működik az általunk fejlesztett készülék. A következő írásom kevésbé…

Tértechnológiás növénykezelés

Feladat az volt, hogy egy olyan stabil erőtér jöjjön létre, amely az adott területen termesztett…

PlazmaGenerátorokról

A következő írásom nem fogja követni sem a fizika, elektronika és ezoterika által használt…