Az új világpolgárokról I

Mire tanít minket ez a krízis? Hova vezethet a káosz? Ezek a kérdések ma sok embert foglalkoztatnak és sokan sokféle választ adnak rá. A következőkben azt mutatom be, hogy a ma tapasztalható krízis oda vezet, hogy hatására a harmadik évezred közösségeiben és társadalmában a hatalom nem a kevés „rátermetté” lesz, akik azt meggyőzően és szakszerűen próbálják meg felhasználni valamely „jó” dolog érdekében, mint azt ma próbálják, hanem azoké a szabad szellemi embereké, akik számára a hatalom küldetése a közösségi alapokon szerveződő gazdasági és társadalmi struktúrákban teljesedik be. Ezekben viszont a hatalom mai formában történő gyakorlása és alkalmazása fölöslegessé válik.

Gondolatok egy új jövőről és az ehhez kapcsolódó egészséges társadalmi formákról 

Változások kora 

Ma már szinte mindenki számára egyértelmű, hogy a hatalom építménye minden eresztékében recseg-ropog, hiszen a mindenki által megtapasztalható válságok nyomán közelgő katasztrófával kapcsolatban könyvek, írások és napjainkban már napi hírek egész sora jelenik meg, valamint előadások sokasága hangzik el. Ezek alapján minden érdeklődő ember számára egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy ami az elkövetkező évtizedekben várhatóan bekövetkezik majd, az minden bizonnyal több lesz egy katasztrófánál és ezért az ezzel járó kellemetlenségeken túl minden bizonnyal a modern kori társadalmak demokratikusabbá válásánál is többet von majd maga után. A ma érzékelhető jelek ugyanis határozott véleményem szerint a gazdasági, környezeti és szociális hatásokon túl nem csupán a hatalomnak a hierarchiák csúcsáról az alapjához való eltolódását mutatják, hanem az ezzel egy időben a szinte mindent megrengető változások magának a társadalmi élet jelenlegi rendszerének újragondolására és annak újjászervezésére is lehetőséget adnak.

A globális változások és krízisek e korszakában ugyanis egyre világosabban mutatkozik meg a szellemi, a politikai és a gazdasági életbeli hatalomgyakorlás hagyományos, hierarchikus felépítésű szervezeti formáinak csődje. Ennek a csődnek a fő oka az a feloldhatatlan ellentmondás, amely a fejlődésének jelenlegi fokán egyre inkább szabaddá váló ember és a hatalom között feszül. Hiszen miközben ma az autonómiára és a kreativitásra az élet minden területén egyre nagyobb igény van, azaz egyre nagyobb a szükség az önrendelkezésre képes, szabad emberekre, eközben ez egyáltalán nem egyeztethető össze azzal, ahogyan ma a hatalom megpróbál az emberek felett úgy gyámkodni, ahogyan ez az ősi hierarchiákban szokásos volt, hiszen ez a hatalom éppen a szabadság és az önállóság elnyomására épül.

Bármennyire is furcsának tűnik, de bátran állítom, hogy elmúltak már azok az idők, amikor Lenin sokunk által jól ismert jelmondata, azaz „a bizalom jó, de az ellenőrzés még jobb” alapján az embereket még sikeresen el lehetett nyomni és uralkodni lehetett felettük, még akkor is, ha a felszínen megtapasztalható jelek ennek az ellenkezőjét mutatják. A XXI. században, ahol a ma öröknek hitt központi ellenőrző mechanizmusokat a szabad emberi közösségekből álló társadalmi rendszer önszabályozó erőibe vetett bizalom váltja majd fel, ez a jelmondat is átalakul és a jövőben már így hangzik: „az ellenőrzés a halál, a bizalom az élet”.

Mivel a mai hierarchikus hatalmi struktúrák az ellenőrzés elvére épülnek, fentiekből egyenesen következik, hogy a hatalomnak ez a még ma is gyakorolt ősi formája, mára már elvesztette az időszerűségét. Ez a forma a régi, piramis felépítésű társadalmakban és vallási közösségekben még jogos és időszerű volt, mert legitimációját valamilyen isteni princípiumnak köszönhette. Ezzel szemben a modern ipari társadalmak pénzre épülő hatalmi struktúrái semmiféle isteni legitimációval nem rendelkeznek, hatalmukat kizárólag a felhalmozott pénznek köszönhetik. Ezek a pénzre épülő hierarchiák pedig éppen azzal nem rendelkeznek, melyek a hatalomgyakorlás hierarchikus formáinak a legitimációt régen megadták: a morális alapokkal és szellemi háttérrel. Mert az ősi társadalmi hierarchiák élén álló pap királyok és/vagy beavatott uralkodók – éppen a beavatásuk által – rendelkeztek a megfelelő szociális formák kialakításához szükséges bölcsességgel és szellemi tudással, ráadásul ebben a folyamatban megszerezték azt a képességet is, hogy uralkodni tudjanak saját mohóságuk és önzésük felett. Mivel a hatalom mai birtokosai ezzel a képességgel nem rendelkeznek, és a pénz hatalomra kerülésével az emberi mohóság és önzés is hatalomra került, szociális formáink ma egyre több helyen a felbomlás, szétesés jeleit mutatják. Tehát a mai, hierarchikus hatalmi struktúrák – éppen a fenti hiányosságok miatt – egyre improduktívabbak, rugalmatlanabbak és mára már az alapvető társadalmi problémák megoldására is képtelenek. Természetesen a hatalmon lévőktől nem várhatjuk, hogy önként lemondjanak gazdasági előnyeikről, befolyásukról és státusszimbólumaikról, és miközben mindent megtesznek a problémák és azok lényegének eltusolására vagy eltitkolására, az az ő számukra is egyre nyilvánvalóbb, hogy a hatalom eltolódása és a piramis alján állók közelgő hatalomátvétele már nem elkerülhető. A kérdés csak az, hogy ez mikor következik be.

Mire alapozom ezt a gondolatomat? Az jól látható, hogy az Európában és az USA-ban is egyaránt tapasztalható – súlyos pénzügyi, gazdasági, szociális, energetikai, élelmezési, stb. – válságjelenségek hatására ezekben az országokban az átlagemberek, a civilek olyan, akár globális forradalomnak is nevezhető, kulturális, szociális és politikai változások sorozatát indították el, melyben a hierarchikus rendszerek csúcsán élők tehetetlenül néznek szembe a hatalmi piramisok lábánál álló civilek felébredő öntudatával és szabadságvágyával.

Mire tanít a káosz?

Ahhoz, hogy világosan lássunk és ezeket a társadalomban ma mutatkozó jelenségeket helyesen tudjuk megítélni, szükség van arra, hogy tudjuk, a mindenkor mutatkozó jelek mit is jeleznek a számunkra. Erre pedig csak akkor leszünk képesek, ha az ember alkotta közösségek fejlődésének törvényszerűségeit ismerjük. Maga a fejlődés egy olyan folyamat, amit nem lehet mérni vagy statisztikai adatokkal kimutatni, mert a dolgok minőségének megváltozását jelenti. Az élő szervezetek fejlődési folyamatát, azaz a minőség megváltozását a következő jellemzőkkel jól le lehet írni:

• a fejlődésnek mindig van egy iránya, egy célja, amerre halad;
• lépésekben, fokozatokban jelenik meg;
• a fokozatok között mindig van egy hosszabb-rövidebb időszak, amikor az addigi rend felborul és egy kaotikus állapot alakul ki;
• az egyes stabil állapotokban mindig van egy jól meghatározható kohéziós erő, ami a szervezetet összetartja;
• a fokozatokat nem lehet átugrani;
• a folyamat az időben játszódik le és
• nem fordítható vissza.

Tehát ha ezt a fejlődési folyamatot ábrázolni akarjuk, akkor egy lépcsőzetes görbét kell felrajzolnunk, és az egyes lépcsőfokok az élő szervezet egyes fejlődési fokozatait jelentik, melyekre egy hosszabb-rövidebb ideig tartó stabil állapot a jellemző. Ennek a stabil állapotnak a következő tulajdonságai vannak:

• ez egy állandósult állapotot jelent,
• melyre a növekedés, a mennyiségi változás a jellemző,
• ebben az állapotban a szervezetet egy kohéziós erő tartja, fogja össze, a szervezetre állandóan ható centrifugális erővel szemben,
• majd a növekedés egyik pillanatában, ami élő szervezetek esetében kizárólag a természeti, biológiai törvények irányítása alatt áll, elérkezik az a pont, amikor az addig ható kohéziós erő már nem tudja összefogni a szervezetet, az pedig megindul a szétesés útján. Megjelenik a káosz.

Az egyes fejlődési fokozatok között, amikor is az egyik fejlődési szintről a másikra lép egy élő szervezet, mindig egy szétesés, egy káosz található, mely káosz a természeti törvények által meghatározott módon hosszabb vagy rövidebb ideig tart, majd megjelenik egy új összetartó erő, melynek hatására egy új struktúra stabilizálódik és kialakul egy új, stabil szervezet, mely egy

• egészen más minőségű struktúra,
• amit most már ez a másik, új kohéziós erő tart össze,
• mely kohéziós erő létrejöttéhez az élő szervezetnek semmiféle külön erőfeszítésére vagy energia befektetésére nincsen szüksége, ez természeti törvények hatására következik be.
• Ebben az új struktúrában az első struktúra teljes egészében benne van, sőt annak az oka és eredete is az első struktúrában keresendő, abból származik.
• Azaz egy élő szervezet megszületésének pillanatában már benne van minden lehetőség, minden, ami vele történni fog, miként egy magban benne van a fa vagy a virág, ami ki fog belőle fejlődni, vagy akár egy tojásban benne van az az élőlény is, aki majd kikel belőle.

Ezt a folyamatot, azaz a struktúra – káosz – struktúra váltakozást az élőlények fejlődése során mi is jól megfigyelhetjük, hiszen azok életük bizonyos szakaszaiban teljesen más lényekké alakulhatnak át.

Ezzel jól példázzák azt, hogy milyen is ez a lépésekben, ugrásokban történő fejlődés, minőségi átalakulás az élőlények világában. Ilyen példákat ismerünk az ebihal – béka esetében, vagy a hernyó – gubó – lepke átalakulásban, amikor egy adott élő struktúra, szervezet, melyet egy erő egy bizonyos ideig összetart, életének egy adott pillanatában szétesik és utána egy minőségileg teljesen más lénnyé alakul át.

Ezek az általános elvek pontosan megfigyelhetőek az emberek által létrehozott szervezetek, közösségek fejlődése során is, persze némi eltéréssel. Az egyik és legfontosabb eltérés az, hogy míg például a hernyó estében a káosz és a szétesés pillanatát a biológiai törvényszerűségek határozzák meg, azaz az állatok és a növények fejlődése a természeti törvények hatására történik meg, addig az emberek által létrehozott és működtetett közösségek fejlődésének folyamata, az egyes szakaszok hossza és az átalakulások milyensége a benne élő és dolgozó emberektől és az ő gondolkodásuktól függ. Hiszen az emberek által alkotott közösségekre csak az emberi gondolkodás hat, a természeti törvények nem.

Miután egy ember vagy embercsoport létrehoz, megalapít egy közösséget, és ez a közösség megindul a maga fejlődési útján, akkor bizonyos idő elteltével e közösség eljut egy olyan állapotba, amikor már nem tud a régi módon tovább élni és dolgozni. Ekkor egy olyan kritikus helyzet áll elő, amelyben először csak a közelgő káosz és szétesés jelei mutatkoznak, majd attól függően, hogy az emberek mennyire képesek ezeket a jelzéseket észrevenni és valódi jelentését kiértékelni, vagy továbbhaladnak a káosz és szétesés felé vagy pedig egy új tudati állapotnak megfelelő fejlődési úton indulnak el, azaz minőségi változásokat vezetnek be önmagukban és közösségük működésében egyaránt. Így aztán azt mondhatjuk, hogy ha egy emberi közösségben a káosz jelei mutatkoznak vagy az előrejelzések szerint várhatóan a szétesés állapotába kerül, akkor be kell látnunk, hogy mivel ember volt az, aki ebbe az állapotba a közösséget belevitte, egyedül ő az is, aki ebből az állapotból ki tudja azt vezetni.

Azaz, egy közösség életében nemcsak a stabil időszakok hosszát, de a káosz időtartamát is a közösséget alkotó emberek határozzák meg, a gondolkodásukkal.

Mégpedig azáltal, hogy képesek lesznek-e felismerni, értelmezni a káosz jelentését és jelzéseit, majd e felismerés hatására képesek-e azokat a változásokat saját és közösségük életében megvalósítani, melyek egy új, magasabb szintű struktúrát és az ahhoz szükséges összetartó, kohéziós erőt létrehozzák.

Tehát egy emberek által alkotott közösség életében az emberek gondolkodásától és tudati állapotától függően egy adott pillanatban törvényszerűen megjelennek a káosz jelei, mert ez a közösségek fejlődésének törvényszerű velejárója. A szétesésnek ebben az időszakában a közösségben élő és dolgozó embereknek belső erőre, bátorságra van szükségük ahhoz, hogy a káosz első jeleit, majd később bekövetkeztét felismerjék és az ebből keletkező felismerés és tudati fejlődés hatására a közösség előtt álló káoszon áthaladjanak, a következő fejlődési fokozathoz vezető úton elinduljanak.

Sőt, az új struktúra, fejlődési fok kialakításához szükséges energiát is az embernek kell befektetnie. Ezt ugyanis mi nem kapjuk kívülről, miként a természeti lények. Azaz, ha azt akarjuk, hogy a közösség az egyik szintről egy másik, magasabb szintre lépjen, akkor valamennyi benne élő és dolgozó embernek energiát kell befektetnie ebbe, és nem lehet a másikra, vagy a sült galambra várni.

Energia-befektetés nélkül ugyanis nincs fejlődés! Ez az energia-befektetés és a belőle kialakuló új gondolkodás hozza létre azt az összetartó erőt, ami a közösséget az új fejlődési fokon, a mindenkor ható centrifugális erők ellenében összefogja, az új szociális formát megadja. Ebből pedig egyenesen következik az, hogy amikor egy emberek által létrehozott közösségben egy fejlődési fázis vége felé megjelennek a szétesés első jelei, és a közösség fokozatosan közeledik a káosz pillanatához, akkor onnan csak úgy tud egy magasabb fejlődési szintre lépni, ha képes gondolkodását megváltoztatni, egy magasabb szintű tudatosságot elérni. Tehát a káosz az emberi közösségekben egyfajta jelzés arra, hogy itt az ideje másképpen gondolkodni, és azt, amit eddig egy adott, megszokott módon csináltunk, a jövőben bizony másképpen kell csinálni. 

Ez a felismerés ma szerencsére egyre több emberben jelenik meg, és igen sokan jutnak azonos eredményre függetlenül attól, hogy a közelgő káosz ma észlelhető jelzéseit ők miként is értelmezik. A nagyobb problémát ma azonban az jelenti, hogyan is alakítsuk át gondolkodásunkat és milyen lehet az a társadalmi, szociális forma, melyet az új tudatossággal majd ki kell alakítani. Mert azt tehát látjuk, hogy az emberiség előtt álló káoszpont nem egy sorscsapás következménye vagy nem a régóta megjövendölt világvége elérkezése, hanem a fejlődésnek egy természetes állapota, egy olyan próbatétel vagy kihívás, melyben egy adott tudatossági szintről egy újabb, magasabb szintre kell lépnünk. Ahhoz azonban, hogy az emberiség képes legyen megváltoztatni gondolkodását, tudnunk kellene, milyen is lehet ez az új tudatosság és milyen szociális formák tartoznak hozzá a következő fejlődési fokozaton. Különösen fontos ez a kérdés azért is, mert a hatalom mai birtokosai nagy előszeretettel sulykolják az emberekbe azt a tévhitet, hogy a kapitalista piacgazdasággal elérkeztünk a létező társadalmak legjobbikához, a kommunizmus bukásával győzött az életképesebb rendszer, és most már ez az idők végtelenségéig így is fog maradni. Egyetlen feladatunk ennek a rendszernek az állandó javítgatása, amit persze csak az ő irányításuk alatt lehet megtenni.

Pedig a ma érzéklehető krízis és válságjelenségek éppen ennek az ellenkezőjét próbálják jelezni a számunkra. A ma tapasztalható káoszjelenségek ugyanis az időszerűtlenné és működésképtelenné vált jelenlegi hierarchikus hatalmi rendszerből egy újfajta közösségi rendszerbe való átalakulás szükségességét jelzik a világnak, és ha felismerjük, hogy ez a jövő, és az emberiség fejlődése ebbe az irányba mutat, akkor elkerülhetjük a szétesést. Amennyiben nem tudunk egy újfajta társadalmi berendezkedést megvalósítani, akkor a káosz és az azt követő krízishelyzet fog megtanítani minket arra, amit egyébként saját belátásunkból is felfedezhettünk volna.

A hatalom átalakulásáról

Persze egy ilyen tudati váltás rendkívül nehéz és bonyolult folyamat, hiszen elég csak azt végiggondolnunk, hogy az embert a történelmi idők több ezer évén keresztül, egészen a mai napig, hierarchikus berendezkedésű szociális tér kísérte végig, és így nem is csodálkozhatunk el azon, hogy ez ennyire mélyen belénk ivódott, és ennyire mély gyökerei vannak bennünk. Az ősi időktől kezdve az emberek felett mindig állt valaki, egy király, egy császár, egy pártvezér, aki uralkodott népe felett, és az emberek életét, cselekedeteit uralkodójuk utasításai határozták meg sok-sok ezer éven át.

Ma viszont olyan átalakulás előtt állunk, melynek során ez a sok ezer éves megszokás egy új tudatosságból fakadóan megszűnik, és valami más váltja fel, hiszen azt láttuk az előzőekben, hogy az emberiség fejlődésének iránya az emberi tudatosság fejlődése irányába mutat.

Ezen a fejlődési úton most mutatkozó káoszpont pedig egy olyan tudati változás előjele, amelynek során a hierarchikus hatalmi rendszerek felől az önszervező és szabad közösségek önkéntes társulása – hálózatok – irányába kell az emberiségnek továbblépnie. Ez a változás megmutatkozik már ma is számos hétköznapi és egyszerű dologban, elég ha azt nézzük, milyen mentalitású gyerekek születnek ma közénk, és ha valaki figyelmesen körülnéz a maga ismeretségi körében, azonnal látja, hogy napjainkban az öntudatára ébredő és a szabadságra született fiatal emberek száma rohamosan nő, miközben azoknak a száma, akiknek még szükségük van az irányításra, fokozatosan csökken.

Takáts Péter