1964 és 1966 között egy új elmélet hullámként söpört végig a tudós és kozmológus társadalmon, ami gyökeresen megváltoztatta világegyetemről alkotott képünket. Az áttörés Arno Penzias és Robert Woodrow Wilson (1965) által kimutatott 3K fokos kozmikus sugárzás után következett be. Jóval az 1929-ben felfedezett kozmológiai vörös-eltolódás után. Az 1964-ben kimutatott háttérsugárzás az Ősrobbanás Elmélet második és egyben legperdöntőbb bizonyítéka.
Az alternatívák iránti érdeklődés, mint az Univerzum Állandó Állapotú Elmélete hirtelen lecsökkent. Rendkívül rövid idő alatt a legtöbb tudós biztos volt abban, hogy a Nagy Bumm-féle forgatókönyv áll a legközelebb a megfigyelésekhez. Ettől a ponttól kezdve szemtanúi lehetünk, ahogyan a kvantummechanikai fogalmak a kozmológiai elméleteket befolyásolják, és elmondhatjuk, hogy a makrokozmosz közel 400 éves Newtoni – Karteziánusi szemléletmódja azokban az években végleg búcsút int.
Ellentmondásosnak tűnhet, hogy majdnem fél évszázaddal a kozmológiai paradigmaváltás után, a jelenlegi makrokozmoszi szemléletmód – az emberi jelenséggel kapcsolatban- képtelen volt eltávolodni a Newtoni – Karteziánusi tradíciótól. Nem mellesleg ironikusnak tűnhet az is, hogy a materialista – redukcionista paradigma, Isaac Newton nevét viseli, miközben ő több időt töltött okkult és teológiai tanulmányokkal, mint a Principa Mathematica megírásával: magánkézirataiban több mint egymillió szót ejt az alkímiáról,
melyek hasonló gondolkodású kémikus kollégái körében terjengtek, mint például Robert Boyle (2006 [1661]). Hogy lehet az, hogy a Ráció Korának Alapítóatyja áltudományokkal és babonákkal foglalkozott? Nos, az egyik lehetséges magyarázat az, hogy Newton volt az utolsó varázsló – ahogy John Maynard Kaynes is állította (1947) – és valószínűleg sokkal tágabb rálátása volt a természetre, mint nekünk.
A tudomány egy kissé túlzárkózott megközelítése a világnak. Szükségszerűen ilyennek is kell lennie. Az a fő célja, hogy egy tudásrendszert építsen, melynek következetesnek kell lennie és nem engedhet beépülni semmi bizonytalan vagy gyengén alátámasztott dolgot. Különösen nem az alapjába. Ahogy a tudomány fejlődik, ami ma még kívül esik tartományán, talán holnap már része lesz. Lehet, hogy Isaac Newton sokkal előrébb járt nálunk, mint azt gondolnánk. Beszélvén a tudományról: ha valakinek az élete múlik rajta, egy megbízható, megjósolható módszerre fogadni biztosabb. Mindazonáltal nem kötném a lelkemet egy ilyen személytelen rendszerhez. Tetszik vagy sem, a tudományos tudás-piramisban nincs hely ilyen lágy, röpke fogalmaknak (mint a lélek), melyek halvány szubjektív tapasztalatokból fakadnak, mintsem szilárd, mérhető megfigyelésekből.
Az én álláspontom az, hogy korunk tudományos szemléletmódja, az emberi élményeket, az emberi létezés lényegét, és a tudat természetét tekintve nem ment át azon a paradigmaváltáson, melyen a kozmológiának nem olyan rég már sikerült. A kvantumfizika befolyása még nem érte el a mainstream idegtudományt. Alkalmanként felbukkanhat, és a határvonalra kerülhet, mint a kvantum-alapú, Roger Penrose és Stuart Hamerhoff (1996) nevéhez fűződő „Orchestrated” vagy „Theory of conciusness”, vagy Mari Jubu és Kunio Yasue munkája a kvantum agy dinamikáról és tudatról (1995). Érdekes módon a kvantum tudat különböző kifejezései gyakran olyan kijelentéseket eredményeznek, melyek a tudományos gondolkodásmódban furcsán hathatnak, viszont a misztikus tanításokban gyakoriak. Egyedi módon közelítik meg a dolgot, bár egyes következtetéseik közel sem újak. Ezen a területen az ember tanúja lehet a kvantumnak álcázott ódon bölcsességek reneszánszának.
Ismerek tudósokat, akiket idegesít ez a dolog, amit ők csak úgy hívnak „kvantum őrület”. Ám mégsem lehet minden hasonló meggyőződésű embert hiszékeny New Age gondolkodónak betudni. Hadd mutassak be egy példát. A neves aneszteziológus és tudat-kutató Stuart Hamerhoff (2005) a következőt állította:
„… amikor az anyagcsere hajtott kvantum koherencia (mikrotubulusokban) elveszik, a kvantum információ kiszivárog az Univerzum tér-idő geometriájára. Mivel holografikus és összefonódott, nem tűnik el. Ezért a tudat (vagy álomszerű tudatalatti) tovább létezhet (a halál után –a szerző megjegyzése)”.
A Fizika Tao-ja (The Tao of Physics – Capra, 1975) azt mutatja be, hogy valami hasonló történik a makro világ tudományában. A Rigvéda nem tartalmaz részletes tervrajzot egy lézer építéséhez, ám a világot úgy írja le, mint a kvantumfizikán alapuló kozmológia. Az olvasónak csupán a terminológia mögé kell néznie. Elcsodálkozhat az ember, hogy vajon ez csak egy véletlen egybeesés, ami nem több egy puszta sejtésnél? A szélesen elterjedt metafizikai gondolkodást, mely a fejlett fizika mögül leselkedik, nehéz figyelmen kívül hagyni, és nehezen fogadtat el valamilyen leegyszerűsített magyarázatot. Tehát felmerül a kérdés: honnan származik ez a tudás, mi a bölcsesség forrása ezekben a hagyományokban?
Ebben az esszében az elsődleges cél az, hogy egy másik forrást találjunk, hogy egy másik utat mutassunk be ismereteink beszerzéséhez a poszt-Koppenhágai kvantumelmélet segítségével.
A másodlagos cél, hogy megmutassuk, a tudásnak ezen második alapja párhuzamban van az ezer éves bölcs hagyományok tanításaival. Megvitatjuk, hogy a racionális felfogáson kívül van más út is a természet titkaihoz, melyet hívhatunk a tudáshoz vezető intuitív, elmélkedő vagy képzeletbeli módszernek, melynek fizikai alapja van. Mindkét út viszonylag független egymástól, ugyanakkor egymást egészítik ki. Ahogy a rabbi Joel David Bakst mondaná (A Szufi-val és más misztikus bölcsességekkel erősen egyetértve):
Egy másik—elég leereszkedő—vélemény szerint, kései éveiben Newtonnak nehézfém mérgezése volt, mely gondolkodását és ítélőképességét károsan befolyásoló mentális betegséget okozott. Jóval Newton halála után kiderült, hogy kén és ólom volt a testében, valószínűleg alkímiai kísérleteinek következtében (Johnson és Wolbarsht, 1979). Ez megmagyarázhatja időskori különcségét, de azt nem, hogy miért is fordult az alkímiához. Kezdetektől elkötelezett volt, és csak 2-3 évig maradt ez abba, míg megírta a Pricncipa Mathematica-t. A fizikán és az alkímián kívül végső soron a teológia játszotta a legnagyobb szerepet az életében. Newton saját elképzelése szerint a gravitáció deus ex machina (isteni beavatkozás), a természetre való közvetlen isteni behatás. (Lesney, 2003).
„A Judaizmus mindentudás ezoterikus tanításai szerint, mind a spirituális és anyagi bölcsesség eredetileg egy magasabb dimenzióban, tökéletes egységként léteztek együtt. A bölcsesség e két fajtája együttesen egy nagyobb, mindent magába foglaló Univerzális Tórát (Tóra, mint Tanítások) alkottak. Viszont egy összeomlás következett be, melyben a mindentudás adatbázisa szétvált a létezés ‘spirituális’ és ‘anyagi’ síkjára. Így hát megvan a ‘vallás’ és ‘tudomány’ közti történelmi konfliktus alapja. Mégis bármely misztikus vagy technológiai igazság csak az egyik fele lehet ugyanannak az éremnek. Tehát az anyagi világ egyben a spiritualitás egy fajtája, mely pusztán externalizálva, konkretizálva van. Fordítva ugyanez a helyzet, a spirituális világ az anyagi valóság része, mely pusztán internalizálva és spiritualizálva van. A valódi igazságra nem derül fény pusztán a természetfelettin keresztül, és nem fedezhetjük fel pusztán tudományos fejlődéssel—ez több mint a kettő.”
Frecska Ede
