Ez az írás, szintén Louis Pauwels – Jacques Bergier zseniális munkája. Reményeim szerint a szavakon túl is megérint egyre több embert. És nem csak annyival intézzük el, hogy ez egy jó írás és egy nagy levegővel megyünk tovább csobogó patakként egyre lejjebb, – vissza a hétköznapokba. Az emberek többsége a változást, mint olyat, csak kívül képes felfogni, elfogadni és elvárni. Pedig annak, ami a külvilágban fog történni, azok belső változásokra vezethetőek vissza. – S ezek az Emberben megváltozott rezgések azok, amik szinte észrevétlenül változtatják meg az emberi fajt. Akik meg látják, tapasztalják azoknak egyre kevesebb titok lesz titok.
Ezeket az írásokat azért közöljük, hogy képet kaphassunk egyfajta hozzáállásról, amit például Farkas tegnap Technikai Kreatívok-nak nevezett el. – Erről fogtok jóval többet is hallani, a közeljövőben.
Az elején elkezdtem kiemelgetni részeket, hogy felhívjam a figyelmet, – no nem a szavak, hanem a tartalom súlyára. – Abbahagytam, mert egészet aláhúzni meg megint csak hülyeség. – Rád bízom már inkább, hogy mennyit vagy képes felfogni abból, amit szeretnénk megmutatni, s amire oly sokan próbálják felhívni a figyelmet minden korszakban.
„Gyáraktól füstölgő föld. Eseményektől tomboló föld. Ezerféle új sugárzástól reszkető föld. Végső soron e hatalmas szervezet csak új lélekért és új lélekkel élhet. A változó kor változó gondolatot hoz. Na de hol keressük, hová tegyük azt a megújító és törékeny változást, amely anélkül, hogy szemmel láthatóan megváltoztatta volna a testünket, új lényeket faragott belőlünk? Sehol másutt, mint egy újfajta intuícióban, amely teljes egészében módosította mozgásterünket, a világegyetemet – másképpen fogalmazva, az ébredésünkben.”
Teilhard de Chardin szerint tehát az emberi faj mutációja megkezdődött: az új lélek születőben van. A mutáció az értelem mélyrétegeiben zajlik, és a „megújító változás” révén a világegyetem teljes és az eddigitől teljesen eltérő képét kapjuk. A tudat éber állapota magasabb rendű állapottá válik, amelyhez képest az előző csupán álom volt. De most eljött az igazi ébredés ideje.
Erről a valódi ébrenlétről vallott szemléletünkbe szeretnénk beavatni az olvasót. E mű elején már beszéltem róla, hogy gyermek- és kamaszkorom olyan gondolatok jegyében telt el, mint amilyenekkel Teilhard foglalkozott. Ha számba veszem összes cselekedetem, kutatásom, írásom, tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy mindezt az a megérzés vezérelte, amely olyan heves és erős volt apámban, amely szerint az emberi tudatnak át kell térnie egy újabb szakaszba, hogy rá kell találni a „második ihletre”, és hogy ennek immár legfőbb ideje. Alapjában véve ennek a könyvnek nincs is más tárgya, mint a lehető legnagyobb mértékben kiállni e mellett a megérzés mellett.
A tudományhoz képest a pszichológia tekintélyes késésben van. Az úgynevezett modern pszichológia a harcos pozitivizmus uralta XIX. századi képnek megfelelő embert tanulmányozza. A valóban modern tudomány viszont olyan világot tár fel, amely egyre több meglepetést okoz, és egyre kevésbé felel meg a hivatalosan elfogadott szellemi struktúráknak és ismeretnek. A tudati állapot pszichológiája befejezett és változatlan embert feltételez: a „felvilágosodás” homo sapiensét. A fizika pedig olyan világot leplez le, amely egyszerre több játékot játszik, rengeteg kaput tár ki a végtelenre. Az egzakt tudományok a fantasztikumba torkollanak. A humán tudományok pedig még mindig a pozitivista babona rabjai. A tudományos gondolkodást a történés, a fejlődés fogalma uralja. A lélektan még mindig a kész, egyszer s mindenkorra rendszerezett agyműködésű ember képére alapozódik. Mi viszont ezzel szöges ellentétben azt gondoljuk, hogy az ember nem befejezett lény, ugyanis azok az óriási lökések, amelyek mostanában megváltoztatják a világot, azok a függőleges irányú lökések, amelyek a tudatra hatnak, azok a vízszintes irányú lökések, amelyeket a nagy tömegek hoznak létre, nagyon jól kidomborítják az emberi tudat változását, a „megújító változást” magán az emberen belül. Olyannyira, hogy véleményünk szerint a mi időnkhöz igazított pszichológia akkor lenne hatásos, ha nem abból indulna ki, hogy mi az ember (vagy inkább, minek látszik), hanem abból, hogy mivé válhat, lehetséges fejlődéséből. Az első hasznos munka az lenne, ha meg tudnánk találni ennek a lehetséges fejlődésnek a szemléletét. Mi ebbe a kutatómunkába vágtunk bele.
Minden hagyományos tan azon az elven alapszik, hogy az ember nem kifejlett lény, és a régi pszichológiák azokat a feltételeket tanulmányozzák, amelyek közepette az embert valóban a tökéletességhez vezető módosulások, változások, transzmutációk végbemennek. A mi módszerünkből következő teljesen modern szemlélet azt a gondolatot sugallja nekünk, hogy az ember talán olyan képességekkel rendelkezik, amelyeket nem használ ki, egy egész parlagon heverő gépezettel. Mondottuk már: a bennünket körülvevő világ végső megismerése magának a megismerésnek, az értelem felépítésének és az érzékelésnek a természetét kérdőjelezi meg. Azt is mondtuk, hogy a legközelebbi forradalom lélektani lesz. Ez nem csupán a mi látomásunk: sok modern kutató vallja ezt, Oppenheimertől Costa de Beauregard-ig, Wolfgang Paulitól Heisenbergig, Charles-Noél Martintői Jacques Ménétrier-ig.
Meg kell hagyni azonban, hogy e forradalom küszöbén azok a szinte vallásos, emelkedett gondolatok, amelyek a kutatókat serkentik, egyáltalán nem jutnak el a közönséges ember szelleméig, nem villanyozzák fel a társadalom mélyrétegeit. Néhány agyban minden megváltozott. Ezzel szemben a XIX. század óta semmi sem változott az emberi természetről és az emberi társadalomról alkotott általános gondolkozásban. Jaurès élete végén írt egy cikket Istenről, a csodálatos írás nem jelent meg:
„Csak annyit szeretnénk ezúttal elmondani, hogy a rövid időre háttérbe szorult vallásos gondolkozás visszatérhet a szellembe és a tudatba, mert a tudomány jelenlegi következtetései felkészítik rá. Már most – ha szabad így fogalmazni – kész a vallás, és e pillanatban csak azért nem járja át a társadalom mélyrétegeit, csak azért olyan unalmasan spiritualista vagy kicsinyesen pozitivista a polgárság, csak azért vergődik a proletariátus a szolgai babonaság vagy a vad materializmus közt, mert a jelenlegi társadalmi rend vallástalan rendszer. De egyáltalán nincs igazuk a közönséges szájtépőknek meg az elvtelen moralistáknak, akik azt állítják, hogy azért vallástalan a társadalmunk, mert anyagi gondokkal küszködünk. Ellenkezőleg, van valami vallásos abban, ahogyan az ember meghódítja a természetet, az emberiség hasznára kiaknázza a világegyetem erőit. Nem, az a vallástalan, hogy az ember csak úgy tudja meghódítani a természetet, hogy megalázza az embert. Nem az anyagi gondok terelik el az ember figyelmét az emelkedett gondolatokról és az isteni dolgokról való töprengésről, a legtöbb embert az embertelen munka fosztja meg attól, hogy gondolkodjon, sőt egyáltalán érezze az életet, vagyis Istent. Meg a felfokozott alantas ösztönök, az irigység és a gőg, amelyek az istentelen harcok közepette felemésztik a legbátrabbak és legboldogabbak belső energiáit is. Az éhség kihívása meg a felfokozott gyűlölet közepette az emberiség nem tud a végtelenre gondolni. Az emberiség olyan, mint egy nagy fa, amelyiket a viharos ég alatt körüldonganak az izgatott legyek, és ebben a gyűlölködő döngésben a világegyetem mélységes, isteni hangja elsikkad.”
Meghatottan fedeztem fel Jaurésnek ezt az írását. Annak a hosszú üzenetnek a szavait használja, amelyet apám küldött neki. Apám lázasan várta a választ, de nem jött. En kaptam meg ennek a kiadatlan kéziratnak a közvetítésével, csak ötven év múltán…
Az ember kétségkívül nincs olyan fokon tisztában önmagával, mint azzal, amit csinál, úgy értem, azzal, amit az ember sötétben tapogatózó munkájának megkoronázásául a tudomány felfed a világegyetemről, rejtélyeiről, hatalmairól és összhangjáról. Es ez azért van, mert a társadalmi szervezet elavult elveken nyugszik, és megfosztja reménytől, szabadidőtől és nyugalomtól. Ha a szó szoros értelmében megfosztják az élettől, hogyan fedezhetné fel a végtelen térséget? Mégis minden jel arra vall szerintünk, hogy a dolgok rendkívül gyorsan meg fognak változni; hogy az elszabaduló hatalmas tömegek, a felfedezések és technikai vívmányok elemi erejű nyomása, a valódi felelősség közegében kavargó gondolatok, a külső intelligenciákkal felveendő kapcsolatok el fogják söpörni a régi elveket, amelyek megbénítják a társadalmi életet, és hogy az ember, aki az őrülettől a lázadásig, azután a lázadástól a csatlakozásig vezető úton végigjut, újra felszabadul, és meghallja önmagában ezt a feltörő „új lelket”, „ezt az oksági hatalmat”, ami a létet a cselekedethez köti.
Az emberben vannak bizonyos képességek: előérzet, telepátia stb., ez talán már elfogadott tény. Hiszen vannak megfigyelhető tények. Eddig azonban úgy állították be őket, mint „a lélek valóságának” vagy „a holtak szellemének” állítólagos bizonyítékát. A rendkívüli mint a valószínűtlen megnyilvánulása képtelenségnek számít. Mi ebben a munkában nem óhajtunk az okkultizmusra vagy a mágiára hivatkozni. Ez persze nem jelenti azt, hogy ezen a téren minden tényt és minden írást figyelmen kívül hagyunk. Ebből a szempontból a magunkévá tettük Roger Bacon újdonatúj, becsületes és értelmes magatartását: „Az ilyesmiben óvatosnak kell lennünk, mert az ember könnyen tévedhet, és mindjárt két tévedéssel kell szembenéznie: vannak, akik minden rendkívülit tagadnak, és vannak, akik fittyet hányva a józan észnek, a mágiába süllyednek.
Óvakodni kell tehát attól a sok könyvtől, amelyikben versek, jelek, imádságok, ördögűzések, áldozatok találhatók, mert ezek mind mágiával teli könyvek, azután ott van az a rengeteg könyv, amelyikben nem szerepel sem a művészet, sem a természet nagysága, hanem csak boszorkánymesék. Másrészt tekintetbe kell venni, hogy a bűbájoskodónak tartott könyvek közt nem mind az, sőt ezekben van a bölcsek titka… Ha valaki ezekben a munkákban a természet vagy a művészet nyomára bukkan, tartsa becsben…”
Az egyetlen haladás a pszichológiában a mélységek, a tudat alatti zónák kutatásának elkezdése volt. Mi úgy véljük, felderítendő csúcsok is léteznek, vagyis tudat feletti zóna. Hogy pontosabban fogalmazzunk, kutatásaink és megfigyeléseink során arra a következtetésre jutottunk, hogy el kell fogadni azt a feltevést: az agyban létezik egy legnagyobbrészt használatlan, kiaknázatlan magasrendű szerkezet. A normális, éber tudati állapotban az agy tizedrésze működik. Mi történik a látszólag csendes kilenctized részben? Es vajon nincs-e olyan állapot, amelyikben az egész agy szervezetten működik? A felsorolandó és tanulmányozandó tények talán arra a jelenségre utalnak, hogy az általában alvó zónákat fel lehet ébreszteni. Sajnos ezt a jelenséget még semmiféle pszichológiai ág nem kutatja.
Bizonyára meg kell várni, amíg a neurofiziológia annyit fejlődik, hogy megszülethet a csúcspszichológia. Mi nem szeretnénk kivárni, amíg ez az új fiziológia kifejlődik, de nem is akarván előre befolyásolni az eredményeit, csak szeretnénk egyszerűen felhívni a figyelmet erre a területre. Meglehet: ez a kutatás éppolyan fontos lesz, mint az atomkutatás vagy a világűrkutatás.
Eddig minden érdeklődés arra irányult, hogy mi rejtőzik a tudat alatt; ami magát a tudatot illeti, a modern tudományban továbbra is az alsóbb rétegekből származó jelenségnek tekintik: Freud a nemiséget, Pavlov a feltételes reflexet stb. Olyannyira, hogy az egész lélektani irodalom, az egész modern regény például Chesterton meghatározásán alapszik: „Az emberek, akik a tengerről akarnak szólni, csupán a tengeribetegségről beszélnek.” Chesterton azonban katolikus volt: ő feltételezte, hogy létezik csúcstudat, mert ő elfogadta Isten létezését. A pszichológiának éppúgy, mint a többi tudománynak, fel kellett szabadulnia a teológia uralma alól.
De mi úgy véljük, hogy még nem teljes a felszabadulás; hogy felülről is segíteni kell a felszabadulást: azoknak a jelenségeknek a módszeres tanulmányozásával, amelyek a tudat felett helyezkednek el, a tudat feletti jelenségek, továbbá a magas-frekvencián vibráló értelem tanulmányozásával.
A fény színképe a következőképpen áll össze: baloldalt a Hertz-féle hullámok széles csíkja és az infravörös Középen a látható fény keskeny csíkja; jobboldalt a végtelen sáv: ultraibolya, röntgensugár, gammasugár meg az ismeretlen.
Hátha az értelem, az emberi fény színképe is ehhez hasonló? Baloldalt az infratudat vagy tudattalan, középen a keskeny sáv a tudat, jobboldalt pedig az ultratudat végtelen sávja. Az ultratudat széles területét, úgy látszik, csak a misztikusok meg a mágusok kutatták: ezek titkos kutatások és alig érthető tanúságok. A felmerülő csekély adat miatt némely tagadhatatlan jelenséget, mint az intuíció meg a zsenialitás, amelyek a jobb oldali sáv elejének felelnek meg, az infratudat jelenségeivel magyaráznak, amelyek viszont a bal oldali csík szélén találhatók. Amit a tudatalattiról tudunk, azzal megmagyarázhatjuk ezt a keveset, amit a tudatfelettiről ismerünk. Holott a fény színképének jobb oldali részét nem magyarázhatjuk a bal oldalival, a gammasugarakat a Hertz-féle hullámokkal: nem ugyanazok a tulajdonságok. Azt gondoljuk tehát, hogy ha van tudaton túli állapot, a szellem tulajdonságai teljesen mások benne. Tehát az alsó rétegek pszichológiájának módszerei nem megfelelőek, újakat kell kitalálni.
Milyen körülmények között juthat a szellem ebbe a másik állapotba?
És akkor melyek a tulajdonságai?
És milyen ismeretekhez képes eljutni?
A megismerés óriási fejlődése egészen odáig vezet bennünket, ahol a szellem kénytelen lesz megváltozni, hogy megvizsgálja, amit meg kell vizsgálnia, megtegye, amit meg kell tennie. „Az a kicsi, amit látunk, önnön kicsinységünkhöz idomul.” De vajon csakugyan azok vagyunk, akinek hisszük magunkat?
Louis Pauwels – Jacques Bergier
