Az egyik az a képesség, hogy valaki tud-e problémákat elemezni és megoldani. A második az, amit ők úgy neveznek: “emergent leadership”. Ennek lényege, hogy a jelentkező személy mennyire tud csapatot vezetni, ugyanakkor az illető képes-e visszalépni és másoknak átadni a vezetést. Míg a harmadik az úgynevezett “Googleness”. Ez azt takarja, hogy valaki tud-e felelősséget vállalni és előre lendíteni ügyeket, akár azzal együtt is, hogy közben javít a világon.
Ez elhangozhatott volna valamely AI (Artificial Intelligence – Mesterséges Intelligencia) fejlesztőjétől is, azonban ez a Google elvárása az új munkatársaikkal szemben. Ennek ellenére, ha megnézzük az összes AI fejlesztést – ami már nem is annyira az IQ-ra szorítkozik – a fejlesztési irányok mind a fentebb írtakban foglaltak felé haladnak.
Ezt nagyon jól példázza a Microsoft vagy a Facebook AI-ja, amelyeket csevegésre illetve alkudozásra fejlesztettek. Olyannyira, hogy az etalonnak számító Turing teszten szerintem simán át is mehetnének, amennyiben nem széleskörű társalgásban vennének részt, hanem adott, specifikus területen kellene helyt állniuk. Mindezt pedig azért lennének képesek megtenni, mivel egy adott szegmensre specializált AI-król van szó, és a mintavételezésük ezen szűk spektrumon belüliek, így ha úgy ültetnénk le valakit a velük való kommunikációra, hogy az egyik egy szélsőséges nézeteket valló tinédzser, míg a másik egy minden hájjal megkent kereskedő, a sztereotip beidegződések alátámasztanák azon érzésünket, hogy mi egy hús-vér személlyel társalogtunk.
Ez az oka annak is, amiért sok kutató és fejlesztő – akik ezen a területen dolgoznak – nem értenek egyet azzal, hogy idővel az AI-k átveszik az uralmat az emberek felett. Minden egyes funkcióra külön AI-t kell írni, amely adott területnek kiemelkedő képviselője lehet, ahogy a nemrégiben nagy győzelmet arató AlphaGo is, azonban ez az algoritmus jelenleg nem képes arra, amire a Facebook tárgyaló AI-ja, és ez fordítva is igaz. Az AI-k pár dologban jobban teljesítenek, mint az ember, mivel őket nem érik érzelmi behatások, így mindent objektíven, a beléjük programozott algoritmusok alapján végeznek el. Nem zavarja meg őket, ha madárdalt hallanak munka közben, nem néznek vezetés közben óriás plakátokat, vagy a mezőn rohanó nyulat. A számítási kapacitásuk a rendelkezésre álló információk katalogizálásában, szűrésében, analizálásában már egy ideje megelőzi az embert, azonban annak megfelelő értékelésére még nem képesek. Statisztikai alapon tudnak optimális eredményeket produkálni, azonban ahogy a Különvélemény című film is remekül példázza ezt, vannak olyan értékek, amelyek az AI számára csak egy adat, egy változó, azonban nem mindig képes ezt megfelelően kiértékelni. Sok esetben ugyanaz az AI alap, azonban mindig más feladatra van beállítva. Amolyan modern mesterséges polihisztorok.
Ennek oka, hogy amíg az ember információkat dolgoz fel, a génjeibe kódolt algoritmusok meghatározzák az alap működését, addig a környezeti hatásoktól is függ, hogy egy-egy újabb »változót« miként dolgoz fel, raktároz el az ember. Ezek az algoritmusok évmilliók alatt fejlődtek ki, sok-sok örökséget hordozva a hüllőktől az emlősökig bezárólag. A gének aktivitása nagyban függ a környezeti behatásoktól.
Az alap algoritmus ugye a túlélés és szaporodás, ennek minél jobb kivitelezésére inspirálja a generikus rendszerünket a kívülről érkező pozitív visszajelzések, amelyek nyomán egyre eredményesebbek vagyunk, akár szakmában, képzőművészetben, szociális kapcsolatokban, stb. Ezek a változók nem várt hatásokat is kiválthatnak, amolyan szemantikai hibákat, amelytől a program még fut, többnyire hibátlanul, azonban néha vannak kisiklások. Ilyen például a művészet, amire az embernek már több tízezer éve igénye van. Kezdődött ez az első barlangrajzokkal és felfűzött kagylókkal, ahol már valamilyen absztrakt, gyakorlati haszonnal nem kecsegtető alkotás nem közvetlenül van hatással az alap programkódra. Viszont ez a szemantikai hiba teszi lehetővé, hogy adott dolgokra, helyzetekre másként is képesek legyünk tekinteni, ezzel elérve, hogy olyan cselekményeket hajtsunk végre, amelyek végső soron eredményesebbé tesznek minket. Ilyen felismerés, hogy a lehullt, letört faág nem csak faág lehet, hanem bot, eszköz. Ahogyan a kő sem csak kő, hanem kalapács, baltafej. És igen, ez az elvont gondolkodás tette lehetővé, hogy az ősember a követ rögzítse a bot végére. Ahogyan ez a gondolkodás mód hívta életre a vallásokat, hiedelmeket, művészeteket is.
Programozási kifejezésekkel élve, egy AI esetében a True érték sosem lehet False, és fordítva, míg az emberi elme képes erre. Ahogyan képes arra is, hogy ezen értékeket az élete során az újabb információk feldolgozását követően, újabb környezeti behatások esetén újradefiniálja. Az AI jelenlegi formái nem képesek ezeket a határokat átlépni. Leegyszerűsítve, egy AI nem képes az 1 és 0 állapotát egy értékként kezelni.
Az már a jövő zenéje, ha az első, nem teszt kvantumszámítógépek elkezdik a működésüket, és egy ilyen számítógépre írunk AI algoritmust, akkor annak mi lesz az eredménye, mivel a kvantumrészecskék képesek felvenni a kvantum-szuperpozíciót, amikor egyidejűleg két (vagy több) helyzetben is (például van-nincs állapotban) létezhetnek egyszerre. Ennek elméleti boncolgatása megérne egy misét, hisz ez a szuperpozíció elvileg bármire képessé tehet egy ilyen rendszert, azonban ez jelenleg a tudományos-fantasztikus irodalom berkeibe tartozik, még ha olykor egy-egy fizikai elméleti modell erősen súrolja is a sci-fi zsánerét.
Azonban most lépjünk át egy másik színtérre. Az embertől elkülönített AI félelmet kelt, mivel mindig úgy érezzük, nincs rálátásunk, nincs lehetőségünk belelátni abba, mi is jár egy AI fejében. Erre számos példát lehetne felhozni az elmúlt időszakból. Ott volt például a Facebook AI-ja, aki saját nyelvet alkotott. Vagy ott van a Google bámulatba ejtő AI-ja (AlphaGo), amelyiknek az első változata megverte a legjobb emberi Go játékost, majd létrehozták ennek utódját, aki ezt is túlszárnyalta, mivel megverte az elődjét. Viszont ez a győzelem már trükkös volt. Ugyanis ennél az AI-nál nem táplálták be az összes ismert Go lépést, hanem kizárólag a szabályokat. Az AI pedig játszani kezdett, és nagyon rövid idő alatt eljutott arra a szintre, hogy megverje elődjét. Ez már kicsit túlmutat azon, hogy egyszerűen csak számítási kapacitásról legyen szó. (Nem beszélve arról, hogy sakkozni meg alig 4 óra alatt tanult meg ugyanezzel a módszerrel úgy, hogy egyetlen meccset sem vesztett. – AlphaZero)
Viszont mi történik akkor, ha az AI-t összekötjük az emberi aggyal? Mondhatnánk, hogy ismét átléptünk a tudományos-fantasztikum területére, azonban nem. A jelen orvostudománya már rendelkezik azon technológiákkal, amelyek fejlesztésével ez elérhető közelbe került, kezdve az agyi EEG-t érzékelő műszerektől az olyan audio és vizuális implantokig, amelyek az agy számára közvetítenek információkat, a feldolgozást meghagyva az agynak. Még ennél is tovább jutott mára a tudomány a művégtagokkal, amelyeknél már nem csak élettelen valamit rögzítenek fel egyre többen, hanem képesek azokat mozgatni, és a legújabb fejlesztéseknek köszönhetően érezni is vele. Ugyanitt említhetnénk, hogy végrehajtottak már olyan sikeres kísérletet, ahol a világ egyik felén bedrótozott emberek a Föld másik felén lévő számítógépeket voltak képesek irányítani. Innen már tényleg csak egy lépés az emberi faj kiterjesztése. (ha azokat az AI-kat, amelyeket jelenleg különböző feladatokra fejlesztenek (pl.: orvosi diagnózisok felállítása, okos otthon, önvezető járművek), idővel az AI túl fog mutatni jelenlegi irányítási rendszerek összességén, többé válhatnak egyszerű asszisztenseknél (Siri, Cortana, Alexa), vagy mint az emberre megszólalásig hasonlító androidok) Az viszont ebben a pillanatban túlzás lenne állítani, hogy ez egy evolúciós lépés lenne.
Bryan Johnson szerint nem elképzelhetetlen, hogy létrejöjjön egy agy-számítógép interfész, aminél nem csak az emberek közötti kommunikáció lenne könnyebb (telepátia? gondolatmegosztás?), és a számítógép vezérlése mellett képesek lennénk az AI-kal együttműködni. Itt nem egy olyan tárolókapacitás bővítésre kell gondolni, mint Johnny Mnemonic esetében. Ez az összekapcsolás többet jelentene. Az AI számítási kapacitása és tanulási képességei megtámogatná az egyén tudatát.
Vajon képessé válhatnánk arra, hogy ne csak azt érzékelje agyunk, ami az alap kódunk (túlélés, reprodukció) kivitelezéséhez szükséges? (Nemrégiben jelentette be a NASA, hogy a Google AI-ja újabb exobolygókat talált egy olyan naprendszerben, amelyet már eddig is vizsgáltak a csillagászok, azonban az exobolygók olyan gyenge jelekkel rendelkeztek, hogy maguk az emberek nem vették észre, az AI viszont igen. Egy ilyen kiterjesztéssel többé válhatna az ember?)
Ha lehet, az ilyen fejlesztés – hogy az emberi agyba egy olyan berendezést ültessenek be, amellyel úgymond csatlakozhatunk egy központi hálózathoz („Itt a Borg, asszimilálni fogjuk magukat, minden ellenállás hasztalan.”) –, még nagyobb riadalmat kelt, mint az AI-k térhódítása, és a miattuk bekövetkező munkahelyek megszűnése, átalakulása. Johnson szerint alaptalanok ezek a félelmek. A cége fejlesztésére inkább úgy kell tekinteni, mint anno az áram felfedezésére vagy a nyomda színre lépésére, amelyeknél szintén nem lehetett előre látni, milyen befolyással lesz az emberiség jövőjére.
Megint feléledhetnek azok a viták, mitől ember az ember, és meddig tekinthető embernek, illetve mi számít emberinek. Hamarosan nem arról fognak folyni a viták, hogy az AI-val rendelkező androidoknak, vagy eleve csak az AI-knak lehetnek-e jogaik, hanem arról, hogy egy esetleges Human 2.0, aki aláveti magát egy ilyen beavatkozásnak, embernek fog-e számítani. Johnson meghatározása szerint az ember bármi lehet. Ha úgy nézzük, a szabad akarat kicsit felé billentené el a vita mérlegét. Hisz lehetne-e emberibb az az ember, aki szabad akaratából hoz döntéseket, vállalva tettei következményeit. Egy ilyen döntésnél messze felül kell emelkednünk állati mivoltunktól, háttérbe kell szorítanunk a genetikailag belénk kódolt viselkedéseket.
Végezetül, térjünk ki a bejegyzés címére. Jelenleg a fejlesztés alatt álló minden ez irányú folyamatot AI-nak nevezzük pusztán azért, mert “nem” a hagyományos evolúciós folyamat szerint fejlődött ki. De! – szoktam ilyenkor mondani – minden csak nézőpont kérdése. A jelenlegi mesterséges intelligenciák nem jöhettek volna létre, amennyiben az ember nem éri el a jelenlegi technológiai szintet, vagyis, a mesterséges intelligenciára lehet úgy is tekinteni, mint az emberi evolúció hozadékára, és ez a megállapítás még jobban helytálló, ha figyelembe vesszük az agy-számítógép, agy-AI interfész lehetőségét. A kérdés az, mennyire számít mesterségesnek egy olyan intelligencia, amely nem más, mint az ember által leképezett intelligencia, a természetben lévő minták alapján létrehozott rendszer. Az ember pedig aszerint készíti el az AI-t megalkotó algoritmusokat, amiket létezése során tapasztalt, és ezek összessége köszön vissza egy sikeresen működő AI kódból. A mesterséges ellen szól az is, hogy ha valaha sikerül is átlépni azt a határt, amikortól az AI öntudatra ébred, és elindul a maga evolúciós útján, az addig egy mesterséges környezetben létező AI belép az univerzumunk örök körforgásába. Már ameddig a villanyt valaki le nem kapcsolja, vagy az AI meg nem oldja ezt a problémát. Nem, itt nem a Mátrixra gondolok, mert az embernél van valami, ami még több energiát képes előállítani. Ez az erőforrás már most is rendelkezésre áll. Napfény, víz és levegő is lehetne, azonban itt most a heterotróf életmódra gondolok.
Innentől kezdve viszont már egyáltalán nem hívnám mesterségesnek, hanem egy, az evolúció által generált folytonos fejlődésre való törekvés megnyilvánulásának, kicsit kilépve az organikus alapokból. Még akkor sem tartanám mesterségesnek, amikortól képessé váltak saját AI-t létrehozni, ami szintén megtörtént nem is olyan régen.
Kiegészítés: A műanyag kifejezést azokra a kémiai alkotóelemekből létrehozott anyagokra használjuk, amelyek eddigi ismereteink szerint a természetben nem megtalálhatóak. Ezzel szemben a Cassini űrszonda a háztartásban használt műanyagok egyik összetevőjét, propilént detektált a Szaturnusz Titán nevű holdjának légkörében.
R. J. Hendon
fordította; Szilárd
