Egészségünket alapvetően meghatározza, hogy milyen szemüvegen keresztül látjuk a világot. Tudatos szellemi tevékenységünk csak egy szeszélyesen csapongó felszínes hullámverés, mely alatt tudattalan életfolyamatok óceánja áramlik. Érzelmeink és automata életműködésünk mélysége ez, ami közvetlenül befolyásolja testi-szellemi egészségünket. Ha gyakoroljuk a mélyre merülés képességét, akkor egyre sötétebb vizekben is látni kezdünk a derengő fényben, a tudat szintjére emelünk alapvető életfolyamatokat és érzelmeket, ezzel pedig képessé válunk azok befolyásolására.
Tudatos életünk a vékony és csapongó felszínen zajlik, eközben azonban a mélyben húzódó érzelmeink és a napi érzelmi-fizikai stresszre adott automatikus válaszaink betegítenek bennünket. Az egészség forrását tehát ebbe a mélységbe lemerülve találjuk meg, és ebben segít a biofeedback.
Stressz-betegségeink gyökere: túl fejlett agyunk.
Az emberi agy tartalmazza az összes gerinces állat: kígyó, béka, rénszarvas és oposszum agyának minden alkatrészét, és még valamit. A mindennél fejlettebb agykérget, és a homloklebenyt, mely korlátlan türannoszként trónol a régebbi agyterületek tetején, és tudatos gondolatvilágunk, akarati életünk irányítója.
Az emberi agyat három, fejlődéstörténeti és működési szempontból jól elkülöníthető modulra oszthatjuk. Legősibb, agytörzsi területeink felelősek az alapvető életműködések szabályozásáért: testhőmérséklet, vérkeringés, vérnyomás, légzés megfelelő összehangolásáért. Az agytörzs felett, mélyen elrejtve találjuk emlősöktől kezdődően a limbikus rendszert, mely az érzelmek és hangulatok székhelye. Az agytörzs és limbikus rendszer szorosan együttműködve, meglehetősen tág környezeti szélsőségek között is képes egyensúlyban tartani az életfolyamatokat. Veszélyhelyzet, komoly kihívás alkalmával a limbikus rendszer mérlegel: félelem és menekülés, esetleg düh és agresszív támadás a helyes viselkedés? Az agytörzsi vegetatív idegközpontok eközben felkészítik a testet egy sikeres támadásra vagy menekülésre. Ez a folyamat képezi ma is minden életmentő stressz-reakciónk alapját. A problémát fejlődéstanilag legifjabb szerzeményünk, a büszke agykéreg jelenti. Ő sajnos nem mindig áll beszélőviszonyban a másik kettővel. Itt zajlanak mentális tevékenységeink: számolunk, olvasunk, logikai formulákat értelmezünk és gondolatainkból szófüzéreket alkotunk vagy esetleg papírra is vetjük szimbolikus kódokat formálva. Híres szürkeállományunk képes megalkotni tér és idő fogalmait, és próbál bennünket elhelyezni ebben a koordináta rendszerben: ez lenne az öntudat. Képes emlékeket felidézni, és előre terveket készíteni.
Ezek a fejlett kognitív funkciók azonban egy addig soha nem tapasztalt mentális képességet is magukkal hoztak: az aggodalmat.
Az emberen kívül valószínűleg egyetlen más emlős sem képes egzisztenciális fenyegetésként megélni a svájci frank árfolyam-ingadozását, főnöke kellemetlenkedését, vagy gyermeke rossz tanulmányi eredményét. Az ember képes, és meg is teszi észrevétlenül és öntudatlanul: naponta százszor. Mentális aggodalmaink pszichés stresszorként dolgoznak keléstől fekvésig, és azt az üzenetet közvetítik a lentebbi agymodulok felé: vészhelyzet van! Ezek teszik a dolgukat, és újra meg újra elindítják testünkben a vészforgatókönyvet. A főnök zaklatására rendszerint nem praktikus válasz egy hirtelen sprint, a gyermek leckekönyvét sem honorálhatjuk véres megtorlással, ezért stressz-reakcióinkat képtelenek vagyunk fizikai síkon kiélni, így csak lassan tudunk visszaállni az alapvonalra. Addigra azonban rendszerint megérkezik a következő aggodalom tárgya…és minden kezdődik előlről. A problémát csak tetézi, hogy a mentális stresszorokat folyamatosan produkáló agykéreg alig kommunikál a beosztottakkal, így valójában fogalmunk sincs, micsoda arzenál lendül alant működésbe egy futó pesszimista gondolat miatt! Tudatunkon kívül testünk valójában olyan folyamatos stressz szorításában él, mint az antilop, akit három éhes oroszlánfalka reggeltől estig váltott üldözőkkel szünet nélkül vegzál. Nem sokáig bírná szegény, és mi sem bírjuk sokáig: hamarosan a stressz-betegségek gyötörnek csaknem mindenkit.
Hogy kerül ide a biofeedback?
A biofeedback helyreállítja a beszélőviszonyt az agykéreg és a beosztott limbikus-agytörzsi területek között. Önkéntelen testi működéseinket a vegetatív idegrendszer vezényli, és ő a felelős a stressz-válaszainkért is (a hormonrendszer mellett.) A vegetatív idegrendszer szimpatikus és paraszimpatikus hatásait közvetlenül alig érzékeljük, ezért nem tudjuk azokat befolyásolni. A biofeedback technikák kiegészítik érzékszerveinket, így a szükségnek megfelelően további információkat kapunk saját testünk működéséről. Érezhetjük, mint befolyásolja egy futó gondolat ujjaink hőmérsékletét, hogyan kezdünk verejtékezni egy sértő érzés felidézésekor, milyen feszesen tartjuk egész nap folyamán észrevétlenül izmainkat, amit csak az esti hátfájáskor veszünk majd észre. Rádöbbenünk, hogy testünk ezer apró érzelmi rezdülésünkre hogyan reagál, és e fajta terhelés ellen nem vagyunk felvértezne – így támadnak betegségeink. Tapasztaljuk azonban azt is, hogy a biofeedback segédeszközeivel észlelhetővé tett testi reakcióinkat egy tanulási folyamat során befolyásolni és uralni vagyunk képesek. Tudatosan irányított gondolatok, légzőgyakorlatok és relaxációs technikák azonnal mérhető hatást gyakorolnak testünkre, és ezek begyakorlásával kontrollálni leszünk képesek érzelmeinket és stressz-betegségeinket.
Az automatikus életműködések kontrollján keresztül gyógyíthatjuk stressz-betegségeinket!
A közhiedelemmel ellentétben: befolyásolhatatlan életműködésünk nincs! Csak érzékszervek szűkében, figyelmünk hiányában működik testünk automatikus üzemmódban. Ha a biofeedback eszközeivel kiegészítjük érzékszerveinket, és figyelmünket saját testünkre irányítjuk: minden életműködésünk és természetesen az egészségünk tudatos urai lehetünk. A jóginak ehhez több évtizedes gyakorlásra van szüksége. A biofeedback segítségével Önnek elég lehet néhány hónap is!